|
|
|
|
|
Zuhanás (#4133)Gondolkodás nélkül előreveted magad, és őrjöngve zuhansz a mélybe. Az erőgépek ezúttal nem tartanak vissza. Lehet, hogy nem tudnak. De talán nem is akarnak. Hallod minden egyes szívdobbanásodat, amint behunyt szemmel vadul gyorsulsz lefelé.Sok idő telt el. Meglepően sok. Talán már meghaltál. Hm... Nem is fájt annyira. Tulajdonképpen egyáltalán nem fájt, nem is érezted. Úgy tűnik, most lebegsz, legalábbis az a benyomásod. És zúgást hallasz. Végül rászánod magad, hogy kinyisd a szemed. Elég sötét van, ezért kell pár másodperc, amíg felismered, hol is vagy; bár ebben a hosszú reakcióidőben talán az is szerepet játszik, hogy a vizsgálatod eredménye igazán megdöbbentő: még mindig zuhansz. Ugyanott. Abban a nagy és steril aknában, vagy miben. Nem ütközöl neki semminek - ez az üreg, vagy szakadék, nevezzük akárhogy, úgy tűnik, feneketlen... Ugyan már, ez színtiszta hülyeség! Valahol vége kell, hogy legyen. Már nem lehet sok hátra... Minden pillanatban várod a becsapódást. Kissé ironikus, hogy egyszerre reménykedsz abban, hogy túléld ezt az egészet, és abban, hogy földet érve szilánkokká zúzódjon a tested, tehát végül is igazad legyen. De csak nem érsz a végére. Az a legkínosabb, amikor az emberről saját maga szeme láttára bizonyosodik be, hogy hülyeségeket mond és/vagy gondol. Annál nincs is kínosabb. És még mindig zuhansz. Az idő pedig telik. Most fedezel fel valamit, ami eddig elkerülte a figyemed: az akna - melynek metszete kb. 40 méter széles és 60 méter hosszú téglalap - falai mentén és sarkaiban hosszú függőleges sorokban megtalálhatók bizonyos objektumok, amelyek szabványosan egyformára gyártottnak tűnnek. Egyenként kb. 2 méteresek, liláskéken derengenek, és a felszínük mintegy örvénylik. Ahogy ki tudod venni, szorosan egymáshoz vannak kapcsolva, mivel nem mozdulnak el egymáshoz képest. Azt, hogy az akna falaihoz képest mozognak-e, jelenlegi tempódnál képtelen vagy megállapítani. Enyhe álmosság vesz rajtad erőt. Meglehetősen abszurd, hogy ez pont akkor következik be, amikor legalább 250 km/h-val száguldasz egy eladdig sosem látott feneketlen lyukban. Nem tehetsz mást, mint hogy vársz. Nemsokára a sebességtől elmosódott kék foltokat pillantasz meg magad felett, amikor még mindig meglévő perdületed lassan hanyattfordít. Egyértelműen látni, hogy közelednek. Kicsivel később már ki lehet venni, hogy emberek. Valószínűleg ők is éppen olyan szerencsétlenül jártak, mint Te. Ahhoz képest egész magabiztosan jönnek lefelé. És hogyhogy közelednek? Elvileg ugyanolyan sebességgel kellene zuhannunk. Látható, hogy egyenruhában vannak és nincs náluk fegyver. Mikor már egészen közel értek, megpillantasz hátukon egy-egy jetpack-et. Aha. Így már érthető. Remélhetőleg menteni jöttek. Egyikük megfogja a kezed, int a többieknek, és finoman fékez a jetpack-kel. Mikor már kellően lelassultatok, mond valamit, de nem érted. Idegen nyelven van. - Sajnálom, de... - kezded, de azonnal közbeszól, ezúttal érthetően. - Ah, szóval te itteni vagy - mondja barátságosan, miközben előhúz valami tenyérnyi szögletes tárgyat, odalebeg az akna oldalához magával vonszolva téged, és odaérinti a kis tárgyat a falhoz. - Vissza kell mennünk - közli tömören. Nyilván arra gondol, hogy fel. Most mi legyen? Szerző: Heliodor Ellököd magadtól a fószert és zuhansz tovább. Elveszed tőle a jetpack-et vagy a kis szögletes tárgyat. Vársz, és rábízod magad. Queosia - a Hódító nemzetközi változata | ||
|
|
|
|
|
|
||
|
|
|