Bride.Ru

   
Ha közvetlenül erre az oldalra érkeztél, és nem a történet elejétől játszol, akkor nem biztos, hogy tudod, hogy mi ez, ezért javasoljuk, hogy a történetet ebben az esetben ide kattintba elölről kezdd el olvasni.

Tanulmányaid kezdete (#4018)

Varialthras kivezet a Tanácsteremből és szemed elé tárul eme birodalom. Elámulsz nagyságán és szépségén. Mindenhol virágzó rétek és gyönyörű hegyek. Olyan ez a világ, mint amit még a földön láttál azokban a lovagos filmekben.
Varialthras elégedetten figyeli a döbbenetet az arcodon.
- Íme a mi világunk halandó. A középkori földi birodalom mintájára teremtettük.
Ahogy mestered kimondja ezeket a szavakat szöget üt a fejedbe a "teremtettük" szó. Nem is gondoltad volna, hogy ez a 12 ember ilyen nagy hatalommal bír. Meg is szeretnéd ez ügyben kérdezni a mágust, de úgy gondolod egyenlőre illetlenség lenne.
- Azt ajánlom most menj be a szállásodra és pihenj egy kicsit. Holnap kezdjük a kiképzést, amihez szükséged lesz minden energiádra. - azzal egy csinos kis sátorra mutat, ami egy tábor szélén áll - Én is nyugovóra térek.

Belépsz a szállásodként kijelölt sátorba és rögtön szemedbe ötlik az ágyon szépen elrendezett felszerelés: Egy varázslóköpeny, egy egyszerűbb mágusbot és egy vastag varázskönyv "Misztikumok kezdőknek" felirattal. Az első gondolatod az, hogy vajon hogyan cipelik a mágusok az ilyen könyveket, mert nyilván igen nagy súlyuk van.
Ahogy felemeled a könyvet rögtön meg is kapod a választ a kérdésedre. A könyv pihekönnyű! Valószinűtlenül kicsi a súlya ahhoz a mérethez képest, amit képvisel.
Az álom egyből elillan és égető vágyat érzel rá, hogy rögtön megnézz egy-két varázsigét.

Az ártó varázslatok témakörnél rá is találsz a mestered által használt "Baroglakdhep!" varázsszóra, ami a könyv szerint szikrákat majd magasabb szinteken akár lángokat képes előidézni. Mivel nem szeretnél egyből gyilkológéppé válni átlapozol a semleges varázslatokhoz. Az első varázslat, ami megtetszik a Telekinetika mágiája, amivel tárgyakat vagy képes nagy távolságból magadhoz vonzani vagy tárgyakat lebegtetni. A varázslat szövege felettébb egyszerü: "Eleman Zagorat Levitate!" Kíváncsi vagy, hogy hogyan lennél képes megvédeni magad ezért átlapozol a védelmi mágiák-hoz. Egy varázslat van, aminek igazából megérted a hatását, az pedig a Védőpajsz mágia, ami igy szol: "Alendra Protecta!"
Alaposan elfáradtál és már be is esteledett, ezért ugy döntesz álomra hajtod fejedet.

*

Másnap reggel teljesen kipihenten ébredsz, és szinte szétrobbnasz a végytol, hogy végre gyakorolhass mestereddel. Átismétled magadban a tegnap este megtanult varázsigéket, ugy mint: "Baroglakdhep!" , "Eleman Zagorat Levitate!" és "Alendra Protecta!". Gondolod még szükséged lehet rá. Kilépsz a sátorból és látod, hogy az élet már nagyban folyik odakint. Emberek sürgölődnek mindenfele. Egy-ketten érdeklődő pillantásokat vetnek feléd, de legtöbben nem törődnek túlságosan az uj jövevénnyel. Meg szeretnéd keresni mestered, de nem tudod merre találhatnád meg. Az egyik dízsesebb sátor mögött gyakorlótér alakja tünik fel. És ha jol emléxel a díszes sátor pedig a mestered sátra, legalábbis abba ment be tegnap a mágus.

Szerző: TDK (cyberboy)

Elmész a gyakorlótérre
A sátorban keresed Varialthras-t




Hódító - Az egyik legnagyobb magyar online interaktív stratégiai játék
Queosia - a Hódító nemzetközi változata



   

 
Copyright 2001-2007, attila@civ.hu - Have you tried Queosia yet? :)