|
|
|
|
|
A piac (#13008)El sem hiszem!, ez velem történik?Milyen hely ez? Körbenéztem...olyan volt, mint egy piac. Itt ott sütöttek valami ételfélét,van ahol lármáztak, ittak, beszélgettek, Sűrűn zajlott az élet. Bár bizalomgerjesztőnek nem nevezném. Az emberek rongyokban jártak, ápolatlannak tűntek, minden tárgy kézi gyártásúnak tűnt, sehol semmi ami modern technikáról árulkodna. Nyilvánvalóan koldusok, kitaszítottak találkahelye volt. Vagy talán az űrhajókkal potyautasok is érkezni szoktak, és itt húzzák meg magukat? Nem értettem! Egy ilyen hatalmas bázison ilyen létezhet? Törvényen kívüli helynek látszott. Feltápászkodtam, nehezemre esett a füstös levegőt beszívni, amely kissé édeskés volt. Fájó fejjel szédelegve elidultam egy rongyos sátor felé, amely előtt egy magas termetű ember állt, kezében egy rozsdás vascső, melyre támaszkodott és a semmibe bámult, mint valami őrszobor. Nyugottsága reményt adott, összeszedtem bátorságom, hogy megszólítsam. Ahogy botorkáltam felé, egy 6-7 fős csoport nevetgélve, szökdécselve átfutott előttem, egyikük kissé lesodort és megperdültem, éppencsak nem estem el. Akivel ütköztem egy pillanatra megállt és a szemembenézett. Szúrós volt a tekintete, még a lélegzetem is elállt egy pillanatra. Aztán lassan felém nyújtotta a kezét, mutatóujjával célzott rám és valamit mormolt. Nem értettem, valami idegen nyelv lehetett, vagy argo, egyébként is halk volt. Aztán a társai után futott és amikor utolérte őket, azok is megálltak, egyszerre csak mindannyian felém fordultak, majd kacagva rólam beszéltek (legalábbis így tűnt), a sok érthetetlen hangfoszlányból kiszűrődött néhány általam ismert szó, mely nem a hivatalos nyelven szólt, hanem egy ritka nyelvhez hasonlított. A Mittoou tudós nép (a hegyekben elbújt tudósokat hívták így az Andokban) nyelvére hasonlított. Jómagam -tudós lévén- egy ideig velük dolgoztam a Földön az Andok Dél-Amerikai vonulataiba vájt földalatti laboratóriumaiban, de azokat már régen bezárták (vagy 20 éve) és nagyon furcsa, hogy itt távol valakik beszélik az ő saját nyelvüket, legalábbis valami hasonlóság volt hallható. Olyan szavakat szűrtem ki a vidám fiatal társaság szavaiból, mint halál, látogató, hús. Leizzadtam egy perc alatt... Mi van? - kérdeztem magamtól fennangon. Talán kannibálok karmába kerültem? Reméltem csak valami ostoba ijesztegetés. Aztán eszembe ötlött, hogy mióta idejöttem, cseberből vederbe estem, elfogtak, bezártak injekcióztak. Nem kellett, hozzá nagy ész: tudtam, veszélyben vagyok. A fejfájás és minden amin pár óra alatt átmentem, az emlékezetem rovására is ment. De most eszembejutott érkezésem célja: Robert M. professzorral kellett volna találkoznom! (a jegyet is ő küldte, 1. osztályra szólt) De miért nem fogadott a leszálló zsilipnél. Mindenesetre tovább indultam a vascsőre támaszkodott magas emberhez, ha egyáltalán ember, mert most már minden furcsaságra fel kellett készülnöm. Amint a közelébe értem, lassan felém fordult, csukja volt a fején (az egész testét egy barna pokrócszerű ruha fedte, mint egy középkori szerzetesé), így az arcát nem láthattam. Felemelte a kezét és maga felé intett. Félelem és kíváncsiság fogott el, döntenem kellett! Szerző: ©JurA Inkább az előbbi vidám társaságot követem Odamegyek a szerzeteshez Queosia - a Hódító nemzetközi változata | ||
|
|
|
|
|
|
||
|
|
|